Gyepszőnyeg-terítés

A gyepszőnyeg terítést olyan helyeken alkalmazzuk elsősorban, ahol a telepítés után a kiváló minőség és a gyors használatbavétel alapvető követelmény.

Használhatjuk bárhol, a házikertektől a sportpályákig.

A felhasználás egyik lényeges helye a rézsűs, nagy eróziónak kitett területek.

1. Előnyei

Első osztályú minőség. Sűrű erős tömött gyep.

Minőségét nem befolyásolja a kereskedelmi forgalomban kapható magok minősége, csírázási hajlama közötti szórás.

Szinte azonnal használható. Kb. 10-14 nap alatt begyökeresedik, ezután folyamatosan terhelhető.

A kezdeti időszakban Kevesebb gondozást igényel.

Nincs benne gyom. Az első évben nem is gyomosodik úgy mint a vetett fű.

Később is kevesebb energiát kell fordítani a gyommentesen tartására.

Telepítés után kevesebb öntözést igényel.

Az első alapos öntözés után kevesebb vízre van szüksége.

Gyakorlatilag egész évben telepíthető, még akár fagyos időben is, amikor gyepszőnyeg a rendelkezésünkre áll.

2. Telepítése

A terület előkészítése hasonlóan történik, mint a fűmag vetése esetén. Azzal a különbséggel, hogy a gyepszőnyeg vastagsága kb. 2 cm. Ezt a terepszint kialakítása során figyelembe kell vennünk. Használjunk jó minőségű, 'gyep starter' műtrágyát.

A leszállított gyepszőnyeg tekercseket a lehető leghamarabb le kell fektetni ( 12-24 órán belül). Ha ez nem lehetséges, terítsük ki őket és gondoskodjunk róla, hogy telepítésig ne száradjanak ki.

A terület előkészítése után a gyepszőnyeg csíkokat szorosan egymás mellé fektetjük. Az esetleges hézagokba kisebb csíkokat, darabokat vágunk.

Következő lépés a hengerezés.

Hengerezés után locsoljuk be m2-enként 12-15 liter vízzel.

Néhány nap múlva ismét hengerezzük meg, a megfelelő talajkontaktus kialakítása érdekében.

A gyepszőnyeg terítés után az első fűnyírást kb. 6-7 cm-es magasságnál végezzük el, még akkor is, ha még nem gyökeresedett le teljesen.

A végleges használatbavétel csak a teljes legyökeresedés után kezdődhet meg. Ez az időpont erősen hőmérsékletfüggő. Míg egy nyári gyepszőnyeg kb. két hét után igénybe vehető, addig egy késő őszi telepítést esetleg csak tavasszal tudunk használni.

A nagyobb igénybevételnek kitett területeken (közparkok, sportpályák) célszerű 6-8 hetet várni a teljes igénybevétel előtt.